Rajzfilm animációs sorozatunk utolsó epizódjában különleges technikákat alkalmaztunk. Az animáció első jelenetében főszereplő rajzfilm karakterünk ismerősével együtt egy projektor mellett ülnek egy bemutató teremben. Az említett különleges technológia eredménye már itt látszik: kamerával, fényképezőgéppel készült videókat és fotókat láthatunk a rajzfilm animációba ágyazva, ugyanis ezek a felvételek vannak a vászonra kivetítve. Peking, Los Angeles, New York, Budapest, Hawaii egyaránt bemutatásra kerülnek. Miután Tahitiről is látunk néhány bejátszást, ekkor kameránk eltávolodik a vetítő vászonról és ismét cuki rajzfilm karaktereinket látjuk a projektor mellett, ahol főhősünk az utazási ösztönzőket említi, rajzfilm társa pedig közben bólogat. Következő jelenetünkben a rajzfilm karakter keze jön be a képbe, egy ceruzát tartva ábrát rajzol a táblára, ami a tervezést hivatott bemutatni: körök láthatók, bennük nevek. Animációs szereplőnk egy nagy utazó táskába pakolja be ruháit és a cég termékeit. A táskára matricák vannak ragasztva, rajtuk a korábbi utazások jelképei: Eiffel-torony, Szfinx, Szabadság-szobor. Rajzfilm hősünk a párizsi Eiffel-torony előtt szelfizik, megosztja ismerőseivel, majd láthatjuk, ahogy a barátok mobil telefonjukon lájkolják őket. Mosolygós aranyos repülő bejáratánál állnak rajzfilm karaktereink és integetnek. Forgó Föld gömböt látunk rajzfilm stílusban, ahol egy animált vonal mutatja be az utazás kiindulópontját és célját. Cuki rajzfilm karaktereink Tahiti csodálatosan gyönyörű partjainál boldogan, mosolyogva sétálnak, majd pálmafán függőágyakban pihenve kókuszba öntött koktéljaikkal koccintanak. Ezt követő jelenetben a háttérben a csendes-óceáni szigetvilág jelenik meg festmény stílusban, előtte pedig a repülőjegy rajzolódik ki, rajta a tahiti cél desztinációval. Animációnk zárójelenetében az Idd meg, oszd meg! szlogen animáltan íródik ki.
Rajzfilm animációs tevékenységek:
- Rajzfilm típusa: Egyedi aranyos karakter animálása
- Szabadkézi skiccek készítése
- Egyedi rajzfilm figurák tervezése
- Rajzfilm háttér kézi rajzolása, animálása
- Kézi rajzolás
- Animált feliratok készítése
- Grafikon ábrázolás
- Infografika készítés
- Reklámfilm animáció
- Rajzfilm animáció kivitelezése
- Ikonok, jelképek rajzolása, animálása
- Animált grafikai elemek kivitelezése
- Mobil telefon kijelző megrajzolása, animálása
- Közösségi oldalak ikonjainak rajzolása, animálása
- Egyedi kreatív megoldások animációban
- Minőségi háttérzene beágyazása
- Aláfestő zene animációhoz igazítása
- Narráció beágyazás
- Szájmozgás narrációhoz igazítása